Az antifeminizmus antidemokratikus rendisége

8 Nov

Az antifeminizmus a feminizmusssal szemben határozza meg magát. A feminizmus fő célja a nők és a férfiak egyenjogúsága és egyenrangúsága. Az antifeminizmus ezt akarja eltörölni és visszafordítani a rendi-feudális társadalmakra jellemző patriarchális férfiuralom visszaállításának akarásával.

Ez a férfiuralom nem jelent azonban a legtöbb férfinak, csak a hatalom csúcsán lévőknek valódi teljhatalmat. Az alsóbb szinteken levők csak a saját környezetükben gyakorolhatják hatalmukat (miközben a felettük lévők pont rajtuk uralkodnak ugyanígy) és ezt a hatalmat csak az korlátozza, hogy miképpen sérthetik éls sértik meg a fölöttük álló férfiak érdekeit. Ebbe a rendszerbe illik bele, hogy az antifeministák a politikai katolicizmussal, vallási tételek közjogivá tételével is operálnak, mivel a legtöbb vallási tétel a patriarchális hegemón maszkulinitást ideologizálja meg.

A rendiség (a feudalizmus hatalomgazdasága) a kevesek uralma a néptömegek felett, ez tűnik ki az antifeministák reakcióiból is, a nők teljes jogfosztásáig terjednek romboló agymenéseik, elég csak különböző antifeminista blogokon, portálokon, honlapokon és irodalmon széjjel néznünk, értő olvasással magunk is meggyőződhetünk mindezekről.

Az antifeministák hol vallásjogi, hol természetjogi magyarázatokkal akarják mindenki helyét kijelölni a társadalomban, természetesen úgy, hogy hatalomgazdasági érdeküket kiszolgálja nem törődve azzal, sőt direkt elbagatellizálva azt, hogy ez mekkora brutális kizsákmányolással is jár, ebbe a nemi szerepmodellek is beletartoznak. A merev nemi szerepek a legerősebbek a merev, ellenőrizetlen (ellenőrizhetetlenné tett) önkényuralmi rendszerekben, mint a rabszolgatartó társadalom, a rendi feudalizmus, a merev osztálytársadalmak (kasztrendszer, vallásuralom) és a modern diktatúrák.
Az antifeminizmus összeférhetetlen az igazságos társadalomképpel.

Advertisements

Az antifeminzmus mint a hegemón maszkulinitás rendisége

19 Oct

Az antifeminizmus a feminizmussal szemben határozza meg magát. A feminizmus célja a nők és a férfiak teljes egyenjogúsága és egyenrangúsága. Az antifeminizmus ezt akarja eltörölni és visszafordítani a rendi társadalmakra is jellemző hegemón maszkulinitáson alapuló patriarchális módon.

A rendi társadalmakban egy törpe létszámú uralkodó réteg kizárólagosan részesül a társadalmi előnyökből és a társadalom többi része kizsákmányolt szolgalétre van kárhoztatva. Ez az antifemizmus irányzott hatalomgazdaságára vetítve így néz ki: az antifeminizmus rendiségében hegemón maszkulinitáson alapuló férfiuralom van. Ez a férfiuralom azonban nem jelent a legtöbb férfinak szuverenitást. A férfiak többségének viszonylagos szolgaságot nyújt ez a halomgazdaság: a nagy rendszerben a legtöbb férfi a hatalom csúcsán levő pár férfi szolgája, hatalmuk csak saját közvetlen környezetükre terjed ki, amely legtöbbször saját nukleáris családjuk. Ezt a hatalomgazdaságot csak a nagyobb rendszerbe illezkedve üzemltethetik. Ebbe a rendszerbe illik bele, hogy az antifeministák a politikai katolicizmussal, vallási tételek közjogivá tételével is operálnak, mivel a legtöbb vallás és vallási tétel – így a kereszténység és tantételei is – a hegemón maszkulinitás patriarchális hatalomgazdaságának védőbástyája. Az antifeministák ilyen tantételeket akarnak közjogi barkácsolással is a társadalom nyakára oktrojálni.

A rendiség kevesek uralma néptömegek felett, ezt a hozzáálást érzem ki az antifeministák reakcióiból is, az egyenrangúság elutásától a nők teljes jogfosztásáig terjednek az antifeminista reakciós kívánalmak, elég csak a különböző antifeminista blogokon, portálokon és valósidejű reakcióikon végigtekintenünk, értő olvasással, valódi értelmiségi hozzáállással magunk is meggyőződhetünk ezekről.

Az antifeminizmus tagadja a nemek egyenrangúságát, csak alá-fölérendelt patriarchális modellben gondolkodik, melyben mindig kell főnök, aki szerintük mindig a férfi. Ezzel szemben a feminizmus kapcsolatmodellje alapvetően egyenrangú felek kapcsolatából indul ki. Az egyenrangú-egyenjogú kapcsolatok, társadalmi rendek frusztrálják az antifeministákat, ezért permanens ellenforradalmi helyzet kiépítésében és fenntartásában érdekeltek.

Az antifeministák vissza akarják a nőket a KKK (Kinder-Küche-Kirche = gyerek-konyha-templom) destruktív háromszögébe, miközben nem adnak a mindennapokban jelenlévő konstruktív apaképet, ráadásul az általuk propagált vallások kártékonyan viszonyulnak a nőkkel szemben. Továbbá megváltásként gondolnak a méginkább nőellenes vallások terjedésére, ez nagyon is árulkodó gondolkodásukra nézve. Ezeken felül az antifeministák a feminizmust hazug módon, kiforgatva összemossák a különféle önkényuralmi-diktatorikus rezsimekkel, eszmékkel, holott a feminizmus pont az egyenlőtlenséget hivatott megszüntetni, egymással egyenjogú és egyenrangú emberek között értelmezhetetlen bármiféle diktatorikus törekvés. Ezekből is kiviláglik, hogy az antifeminizmus bizony nőgyűlölet, a nők alárendelt helyzetbe való embertelen visszatoloncolás eszménye.

Nők elleni erőszak egyik keresztény ideológiai alapja

28 Dec

December 28-át írjuk, ami a kereszténységben az “Aprószentek” napja. A bibliai sztori szerint Heródes király Jézus feltételezett születése környékén legyilkoltatta a kétéves és az annál fiatalabb fiúcsecsmőket és -gyerekeket.

Ehhez kapcsolódik a Magyarországon is honos vesszőzés szokása: ezen elgondolás szerint mivel a fiúk szenvedtek a mitologikus magyarázat szerint, ezért a fiúk a lányokat vesszőzik meg e napon. Ez is egyik esete annak, hogy a mitologikus ősök mitologikus rokonságának kultusza ellentmond a józan ésszel.

A vesszőzés után a fiúk válogatott finomságokat kapnak jutalmul. Sajnos ezen körökben a nők elleni erőszak természetesnek számít.

Így a fiúkba az agresszor szerepét programozza be a közösség, a lányokba a bűntudattal terhes áldozatszerepet. Az ideológiai alap pedig nem más, mint a Biblia!

Adalék: egypáran megjegyezték a vesszőzés termékenységvarázslási funkcióját. Ez a hagyományos patriarchális társadalom egyik barbár embertelensége kórtünete: ha a nő ebben a társadalomban funkcióját tölti be, akkor szenved.

Kifejezetten káros a vallásosság, a hagyomány és az emberi ostobaság eme elegye, amely valójában egy szűk kör hatalmát szolgálja a nagy többség elnyomásával egyetemben. A szekuláris humanizmus és az egalitárius-emancipatorikus eszmék, mint a baloldaliság, feminizmus megoldás lehet ezekre a problémákra.

A babonaság és a vallásosság irracionalitása és az azokból kivezető út

17 Dec

        Jelenlegi világunkban a Felvilágosodás és a modern liberális eszmék ellenére még mindig nagy szerepet kap az irracionalitás, mely a sötét múltba veti vissza az emberiség egy részét. Többféle irracionalitás van, például a hagyományos társadalmaké, a vallásoké és a babonaság. Jelen esetben a vallási és a babonás irracionalizmusokkal és megoldásaikkal foglalkozom. A hagyományos társadalmak irracionalitása külön írást érdemel.

        A babonás emberek hajlamosak rémmeséknek is valóságtartalmat tulajdonítani. A babonás rémtörténet fő alaptípusa a következő: valamely “természetfölötti” gonosz lény elhagyott helyre csábítja az áldozatot rendszerint sötétben és ott különös kegyetlenséggel meggyilkolja. Ezután a lényt és a helyet a félelem árnya lepi be. Ez a félelem a babonás, csekély önértékelésű emberekben tanyát ver és sok esetben társadalmi mértékűvé nő ez a félelem, holott a babonás félelmek az egyén önmagától és az ismeretlentől való félelmének kivetülései. A fentebb említett rémtörténeteknek persze lehetnek a valóságban gyökeredző alapjai, pl.: élet elleni bűncselekmények, de ez nem jellemző. A vallások alapjait képező “történetek” is ebbe a kategóriába sorolandók.

        A legtöbb vallásban az alaptanítás az, hogy az első emberpár bűnt követett el az istene ellen – amely tulajdonképpen az önálló, egészséges személyiségre jellemző józan, kritikai gondolkodás (Cs. P.) – és ezt az utánuk következő leszármazottaik örökölték ezt a “bűnt”, így ennél fogva mindenki születésétől fogva bűnös. Az ettől való megszabadulás – a vallások szerint – a fent említett istenben és az annak leszületett szűz(!) nőtől való fiában(!) való feltétlen hit. Amint ismeretes, az emberi faj ivarosan szaporodik egy nőnemű és egy hímnemű egyed közösülése által és az első közösüléskor a szűzhártya részlegesen vagy teljesen átszakad. Ráadásul a tanításuk szerint a “fiú” azonos az “atyával”, sőt az “atya” “szent szellemként” vagy “szentlélekként” ejtette teherbe a szüzen(!) maradt “Máriát”. Ráadásul a tanításuk szerint a “fiú” azonos az “atyával” és a “szentlélek-szentszellemmel”, ami teljesen illogikus, hiszen egy entitás nem kettő vagy több entitás; ennek a matematikai vonzata egy megoldás nélküli egyenlet. Ezeken felül még természetfeletti tetteket is tulajdonítanak ennek a lénynek, úgymint: halott feltámasztása, vizen járás, vakok, bénák parancsszóra való meggyógyulása. Petri György Apokrif c. verse a tragikomikus vicc felé megy el ennek az értelmezésében:

Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni
keres valami piát
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább —
—“Megint Isten?”
—“Az hát, megint.”
Sóhajt, nagyot húz és legyint:
—“Különben,
múltkor kivertem a huppot
Ha az orrom előtt dugtok!
—de így megmondom a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben – de komolyan! – ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!”

        Ezek persze kritikai gondolkodással elemezve zavaros, önmaguknak is ellentmondó, a valóságot teljesen nélkülöző, hagymázos elméleteknek bizonyulnak. Tehát elfogadásukhoz a kritikai gondolkodás – legalábbis ilyen irányú – kikapcsolása szükséges, ami által sokféle irracionalitás elfogadásának az irányába nyit a vallás által megkínzott elme. Az egyházak ilyen irányú legfőbb eszköze a rituálék sora. A vallás tanításával ellentétes viselkedést, gondolkodást az egyházak jövőbeni (sokszor már azonnali!) büntetéssel, vagy legalább a büntetéssel való riogatással szerelik le: pokollal ijesztgetés, kiközösítés, régebben: kiátkozás, inkvizíció is. Ezek együttesen félelmet gerjesztenek, ami egy neurotikus emberek általi tömeghisztériába is torkollhatnak.

        A (főleg ábrahámi: judaizmus, kereszténység, iszlám) vallások alaptételei között szerepel a “tiltott gyümölcs”, a tilos, a tabu fogalma. Az emberi természet sajátja a kíváncsiság, ami tiltott, arra még fokozottabban kíváncsibb az ember. Viszont az egyházak bűntudattal terhelik meg a “tiltott gyümölcs” élvezőit, ebből pedig a bűn és bűnhődés ördögi köre – más szóval a 22-es csapdája – alakul ki. Eme játszmarendszerrel az egyházak kényük-kedvük szerint tudják a híveiket irányítani. Pszichológiai vetülete ennek a “büntess meg” játszma a Szülő-Gyermek játszmában. A Szülő ebben az esetben a kritikus-rideg szülői lelkiállapotot, a Gyermek pedig a dacos gyermeki lelkiállapotot jelenti. Ebben a játszmában a Szülő tilalomfák erdejét hozza létre, a Gyermek pedig dacosságából lázad, mivel csak így hívhatja fel magára a figyelmet (a figyelem minden ember fontos lelki szükséglete), ebből következően a kritikus Szülő megbünteti, de a Gyermek újra és újra “bűnt követ el”, ami egyfajta állóháborúvá válik. Ebből állandósult bűntudat lesz, ami boldogtalanságot eredményez. (Berne, Eric: Playing Games, 1963; Magyar Judit: A tranzakcióanalízis személyiségelmélete, Steiner, Claude: A tranzakcióanalízis kulcsfogalmainak gyűjteménye, 2000. augusztus) A boldogtalan ember megvezethető, viszont a boldog embert nem lehet megvezetni. A boldog ember önmagában bízó, önállóan gondolkodó lény. A fentiek ismeretében tehát nem meglepő, hogy az egyházak vallásaikkal a boldogtalan lelkek kitermelésében érdekeltek. A boldogtalanság táptalaján tenyészik a félelem is. Ezek ellen az egyházaktól, vallásoktól független gondolkodással, objektív, tudományos, racionális szellemben, a legfőbb érték az ember szemlélettel küzdhetünk. A jövő emberisége és a mi magunk boldogsága érdekében (a mi életünk lesz példa utódaink számára) ezt a közdelmet a mai kor humanizmusának megfelelően kell megvívnunk. Az embereket a saját felelősségük felvállalására, választásaik, döntéseik szabadságára kell rávezetni, hogy választásaik a saját valódi szükségleteik kielégítésére, egyéniségükből fakadó értékválasztásukra irányuljon. A szabadon választó ember lelke is szabad. A lélek felszabadítása után a vallások szükségtelenné válnak, így a templomok az irracionalitás múzeumaivá, az ideológiák és a rekvizitumok múzeumi tárgyakká válnak.

        Az egyházak “tiltott gyümölcsnek” magyaráznak és ostoroznak egyes szellemi (főleg kereskedelmi célú) termékeket, melyek nagy többsége nem az ember jobbítására van,de az egyházak nem emberbaráti, hanem jól felfogott hatalmi érdekükből teszik ezt. A silány, giccses, agysejtpusztító “szórakoztató” műsorokat, “zenéket” nagyobbrészt azok állítják elő, akik egyházi iskolába jártak. – Ezek a “sztárok” nagy átlagban hasonló életutat járnak be: vallásos családból származnak, szigorú szülőktől. Egyházi iskolákba járnak, majd azután megtagadva gyökereiket (sokszor csak látszólag) a szórakoztatóipari termékek előállítóivá válnak. Tíz-tizenöt év múlva azután “megvilágosodnak” és “megtérnek” egy szektába vagy saját egyházukba és jelentős anyagiakkal támogatják azután azokat. (búcsúcédula-effektus) – Ezek általában nagy üzleti hasznú dolgok. A felső papság életmódja fényűző, az egyházakat általában nagy összegekkel támogatják ezek a giccsgyártó néphülyítők. Persze az egyházak keményen ostorozzák ezeket a förmedvényeket – legalábbis szóban, de ezek csak látszatintézkedések -, a fogyasztóit pedig bűntudattal terhelik, hogy a “gonosznak engedelmeskednek”, eme fércműveket átkozzák, holott a fentiekből is nyilvánvaló, hogy nagy valószínűség szerint az egyházak állnak a silányságok mögött. Eme fércművek között sokban fordulnak elő babonaságok, hamis mítoszok, az elkövetőik pedig a modernitás álarcába bújva a legsötétebb reakciós társadalomképet vonultatják fel (alárendelt, kiszolgáltatott nő, diktátori férfi), ami a valóban modern, haladó dolgokat is elidegeníthetik az átlagembertől (sokszor ez is az egyik céljuk ezeknek az elemeknek).

        A vallásosság és a babonaság irracinális voltukból eredően sokszor egybeesnek és egymást erősítik. Így létrjön egyfajta tudathasadásos gondolkodás, ami a saját felelőssége és önmaga elfogadása elől menekülő ember sajátja. A vallásosak többségénél kisrebb-nagyobb lelki zavarok fordulnak elő, pl.: depresszió, mánia. Gyógyításukhoz először a mélyebb lelki folyamatokat kell feltárni akár – hogy a gyógyulás társadalmi mértékűvé váljon – műalkotások (film, közéleti műsorok, zene, színház, multiplex művészeti termékek) által is, tudományosan megalapozottan. Tehát a művész pszichologizáljon.

        A pszichologizálás a művészetben hasznos, mert közelebb visz a mondanivalóhoz (pl.: Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala c. művében pont ezt az eszközt alkalmazza a maradi kispolgári lét hazugságainak ábrázolásakor). Ezen eszköz használata nélkül igen hosszas magyarázó részek válhatnának szükségessé, amelyek gondolati egységeket szakíthatnak szét megbontva a mű egységét. Ráadásul a pszichologizálás olyan finom eszköztár, amellyel a leghatékonyabban lehet ábrázolni az egyéni sorsokon keresztül a társadalom történéseit. A társadalom az egyéneken keresztül jobbítható (sokszor az adott társadalmat atomjaira – egyénekre! – kell lebontani ehhez), az egyéni történések kihatnak a társadalomra és társadalmi mértékűvé is válhatnak. A lélek kiszabadulását ábrázolja Petri György a Vers cím nélkül c. költeményében:

Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
Szárítkozni, mászkálni a napon.

Petri György eme verséből világosan kitűnik, hogy a költő bármit megtett ugyan istenéért, de sehogyan sem érezte magát jól a bőrében, sőt mi több, egyre mélyebbre zuhant a kétségbeesésbe. Csak azután, hogy szembesült ezzel, akkor mondta ki a döntő szavakat, akkor vált önállóvá, akkor fogalmazta meg azt, hogy isten nélkül jobb, szabadabb, boldogabb az élet. (Az már külön történet, hogy e boldogság csak vágyálom maradt, ugyanis a vallásfüggőségből kikeveredve alkoholfüggőségbe menekült, de ez külön lélektani elemzés tárgya lehetne.)

        Persze erre a papságnak az ilyenkor a válasza, hogy “nem volt elég erős a hite” (cinikusan!), pedig akkor ébredt rá a valóság és a vallásos hit közötti kibékíthetetlen ellentmondásokra,ekkor vált pszichológiai értelemben is felnőtté. A pszichológialag érett személyiség biztos önmaga értékeiben, stabil az önértékelése, a világhoz való viszonyát saját tapasztalatai és a tapasztalattal meg nem ismerhető dolgokat pedig logikai gondolkodás általi következtetései alapján határozza meg, önmagát szabadon helyezi el a társadalomban, és nem a “felsőbb körök” (egyház,hagyományos társadalmi közeg) által rákényszerített helyen szenved. Ez utóbbi szenvedők azonosulhatnak is agresszoraikkal, önmagukat elvesztik és irracionálissá válik egész létük.

        “Boldogok a lelki szegények, mert övék a lelkek mennyországa.” – hirdeti az egyház. Az egyház mint szervezet, uralma alá akarja hajtani az emberiséget (az ábrahámi vallások a judaizmust kivéve (gyakran erőszakosan) térítő vallások). A lelki szegény értelmi és/vagy érzelmi fogyatékost jelent. A gyermek lelkiállapot pedig a kritikai gondolkodás hiánya jelenti. Tehát ezek az emberek ideális “táptalaj” eszméik elfogadására, hordozására és átadására. A vallásosság erősebb a hagyományos társadalom táptalaján, mint a szabadgondolkodó, modern, felvilágosult társadalmakban (pl.: Latin-Amerikában gyakorlatilag mindenki vallásos, Svédországban a lakosság 4 %-a az; érdekes lenne a skandináv és a latin-amerikai bűnözési statisztikákat összehasonlítani…). A hagyományos társadalmak korlátoltságát fel kell váltania a modern, felvilágosult társadalmi létnek, melyben az emberek önmagukban biztosak és a jövőjüket ők maguk alakítják.

        A pszichológiában motivációs irány szempontjából két típus van: belső kényszeres és külső kényszeres. A belső kényszeres ember saját emberi értékeiben biztos, önmagát elfogadó, önmagáben hívő, önállóan gondolkodó ember. Tetteit saját belátásai vezérlik. Rendszerint helyesen dönt, saját magáért cselekszik jót. Ritkán tévedhet is, de tévedéseit belátja, tanul belőlük. Ezzel szemben a külső kényszeres személyiség önmagában bizonytalan, befolyásolható, önmagát a tekintély (egyház, szülő, embertárs) szemszögéből látja. Ez a típus önmagáért felelőtlen, irracionális módon viselkedik. A legtöbb vallásban a tekintély neve isten. Ezt az istent az emberi elme alkotta meg azért, hogy a világ logikus értelmezésének a hiányát betöltse, tehát egylényegű a babonasággal. Ilyen istenkép(ek)re épülnek az egyházak és tanításaik.

        Az egyházak istenképé/eivé váltak tehát ezek az emberalkotta gondolati lények, melyek a hitelvek – melyek maguk is illogikusak – logikus áttanulmányozása után önellentmondásos, tudományosan nem bizonyított dolgoknak bizonyulnak. Az egyházak ezeket az istenképeket orwelli értelemben vett Nagy Testvérnek használják a lelkek feletti – így az emberek feletti! – uralmuk megszerzéséhez és fenntartásáshoz. A Nagy Testvér mindenütt jelen van, mindent lát, de valójában arctalan, ebből következően az egyházak totalitarizmusukat építik fel és tartják fenn eme istenkép segítségével. Ebben a tekintetben nem különbözik az egyház a sztálini és a hitleri totalitarizmustól, sőt ezekkel egylényegű. “Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki bennem hisz, énáltalam jut el az Atyához” (Jézus egyik kinyilatkoztatása); “Ne legyenek rajtam kívül más isteneid” (héber iratok) – ezek abszolút kinyilatkoztatások, az abszolút, minden más eszmét kizáró gondolkodás a totalitárius diktatúrák sajátja. A valóságban nincsenek bebetonozott abszolútumok, minden dolognak több értelmezése lehetséges. Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív, melynek filozófiai vetülete az, hogy léteznek egymással párhuzamosan létező, különféle nézőpontok, melyek mindegyikében ott lehetnek az igazság magvai; ezt elfogadva fejlődik ki a demokratikus gondolkodás, mely önállóan elemez és értelmez, következtetéseit a különféle nézőpontok összevetéséből vonja le.

        A tudás hatalom. Az egyházak igyekeztek (igyekeznek) az évszázadok, évezredek alatt a tudás kizárólagos letéteményesei, birtokosai lenni. Tilalom alá esett ez időkben minden tudományos munka, kutatás – hacsak nem a “beavatottak”, a papok végezték -, akit tudományos tevékenységen értek, azt nagyon durván megbüntették, sőt számos esetben ki is végezték. Erre egy-két példa: sokáig a bibliaolvasás is tiltott volt nem egyházi személyeknek, Galileo Galilei esete, a tudomány (a gyógyítás is!) független művelőit boszorkányoknak beállítva üldözték és irtották, ezáltal is babonaságot teremtve a társadalomban, ami tovább fokozta az irracionalitást. Az egyházak a hatalom birtokosaivá nőttek ki eme aljas eszközök alkalmazásával, sok esetben az államokra is erőteljes nyomást gyakoroltak, az állam és az egyház összenőtt. Megvolt ennek az eredménye: vallásháborúk, keresztes háborúk; más földrészek kirablása, legyilkolása a keresztényi térítésre hivatkozva; inkvizíció, az egyház rémuralma; 2000 év visszaesés az emberiség tudományos-technikai fejlődésében. Ezt a torz és romboló állapotot szüntették meg a Felvilágosodás és az újkori liberális eszmék. Az állam és az egyház szétvált végre a felső papság ágaskodásai ellenére. Sajnos ma is vannak próbálkozásaik a hatalmuk visszaszerzésére: a politikába befurakodva akarják eszméiket újra a társadalomra erőltetni pl.: egyes tudományos kutatások akadályoztatása, megbénítása (génkutatás, géntechnológia); a társadalom szerveződésébe való durva beavatkozás (az abortusz korlátozása, tiltása (ha a nő szabad a társadalomban, akkor a társadalom is szabad); a felelős családtervezés üldözése); a közoktatásba való durva beavatkozás (a teremtéselmélet állami tantervbe való vétele a törzsfejlődés rovására, a vallás és erkölcstan – de milyen erkölcs?! – kötelezővé tétele); közjogi barkácsolás (alkotmányba emelni egyházi tantételeket, hivatkozásokat). Ezek ellen a felvilágosult, modern, szekuláris humanista állam megerősítésével kell küzdenünk. Egy megjegyzés, amely egyértelműen utal a Római Katolikus (!Romboló Kaotikus) Egyház valódi arcára: a Vatikán a mai napig nem írta alá az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát!

        Ámde manapság a történelmi egyházakon kívül a “kisegyházak”, a “szekták” is marják a társadalom szövetét. Kedvezőbbnek tüntetik fel magukat a történelmi egyházaknál, de valójában ugyanazok. Valójában minden egházban a felső papság jóléte a cél, a felső papság visszásságai az Empíria Magazinban olvashatók Kuliffay Hanna írásaiban. Itt csak röviden, pár szóban: a felső papság fényűző dorbézolása, pedofília. Az egyházak a perselyezéssel gyűjtött és az adományokból származó pénzekről nem kötelesek elszámolni a költségvetés felé, sőt sok állam támogatja is ezeket. Ez azt valószínűsíti számomra, hogy az egyházak valójában adófizetést kikerülő üzleti vállalkozások. Érdekes módon mind a szerény életvitel mellett papolnak… Ezen leghatékonyabban az állam és az egyházak egymástóli anyagi függetlensége, pénzügyileg a többi társadalmi szervezettel való egyenlő elbírálás segítene többek között.

        Sajnálatos folyamat jelenkori társadalmunkban, hogy a fiatalok jelentős része fordul a vallás(ok) felé, méghozzá lázadásból(!). Lázadnak a szabadság ellen, mivel a társadalomból egymásnak ellentmondó információkat kapnak és a saját döntéseik elől menekülnek, félnek a kudarctól, a – sok hagyományos társadalmi béklyóktól bénult és súlytott – felnőtt társadalom irreális elvárásaitól frusztráltak. A magyarországi felnőtt társadalomban sajnálatosan még számos hagyományos társadalmi elem van, pl.: mások szabadsághatárainak, emberi mivoltuknak nem tisztelete. A hagyományos társadalom nem kedvez az egyénnek; a mai modern társadalom viszont az önmagában bízó egyénre alapoz – e két hatás is szétszakíthat emberi lelkeket, ezeket a kettős szorításokat úgy viselhetjük el könnyen, hogy objektív, szilárd énképet alakítunk ki, hogy tudjuk önmagunkban hinni. Ha hiszünk önmagunkban, akkor az életben előforduló kihívásokra hatékony és konstruktív válaszokat tudunk adni; a meglévő szabadságunkkal tudunk mit kezdeni; a szabadságot mint végtelen lehetőségek tárházát és nem mint neurotizáló tényezőt látjuk. Saját szabadságválasztásunk alapja annak is, hogy saját igazunkért kiállunk, mégha sokan nem is adnak nekünk igazat, ha viszont bebizonyosul az, hogy tévedtünk, minden negatív érzés nélkül át tudjuk gondolni gondolatmenetünket és tanulunk saját hibánkból. “Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege!” (Paizs Miklós)

        A vallások által hiszékeny emberekből élnek a hiszékenység vámszedői is, akik különféle betegségekre és problémákra igérnek “isteni csodákat”, persze anyagi ellenszolgáltatás ellenében. A sajnálatos módon elszaporodott különféle “távgyógyítók”, parapszichológusok, jósok is más emberek vakhitét kihasználva űzik kétes eredményű tevékenységeiket. Az egyetlen P-DOX Egyházon kívül, amely humorteli, a világot a lehető legtöbb nézőpontból szemlélő, szabadgondolkodó szellemiségű, nem látok olyan egyházat, amely egy szabad társadalom ideológiai támasza lenne. Bízom benne, hogy a majdan alakukó ateista egyház(ak) javít(anak) ezen a helyzeten.

        Az ábrahámi egyházak hitelvei és a hagyományos, patriarchális törzsi társadalmak szembe mennek az emberi szabadságjogokkal (egenlőtlen elbírálás férfi és nő viszonylatában, női nemiszervcsonkítás, a nő szogasorba vetése, az emberi jogi aktivisták üldözése, jogtalan bebörtönzése, a helyi kiskirályok orvul szerzett hatalma, tudománytalan alapon álló tévtanok, a sajtó cenzúrázása – pl. Irán, amerikai segédlettel!, Irak – Iszlám alkotmányozás ugyancsak amerikai szemhunyással). Ezekre a szörnyűségekre a Bibliából rengeteg példát idézhetnék…

        Összefoglalásul a szebb jövőért azzal tehetünk a legtöbbet, ha saját humanista életvitelünk áll például a társadalom előtt, a vallásfüggőkkel a józan ész alapján logikai érvekkel vitatkozunk, minden embert emberi mivoltában tisztelünk, csak a tetteik alapján minősítünk, a bizonytalanokat rávezetjük az önálló, független gondolkodásra emberségesen, továbbá az emberjogi mozgalmak, így a feminista mozgalmak hathatós támogatásával.

Ajánlott irodalom:
Susan Blackmore: A vallások mint mémplexek (Részlet Susan Blackmore: A mémgépezet; Kulturális gének – a mémek című könyvéből)
Empíria Magazin
Kimmy’s Atheist Site
Nemhívők honlapja (angolul)
Friedrich Nietzsche: Virradat
Bertrand Russell: Miért nem vagyok keresztény?
The Dark Bible

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

A vallás(osság) ártalmas

17 Dec

A vallásosság kártékonyan hat az egyén és a társadalom szabad fejlődésére, az egyén önkiteljesítésére. De miért is vallásos sok ember?

A vallások általában az adott társadalom működési zavaraikor jelennek meg mint lehetséges menekülés az adott társadalom rendszeréből. Elsődleges kialakulásukkor az “újdonság varázsa”. Kezdetben az uralkodó társadalmi elit üldözi, majd a nép fölötti uralmára használja fel a vallásos hitet. Ekkor a vallás hatalmi tényezővé válik, ahogy Babarczy Eszter írja: ”A keresztény hit, a katolikus egyház fennmaradt. Először fundamentalizmussal, pápai csalhatatlansággal, elfogadhatatlan tanok indexre tételével, szeplőtelenfogantatás-dogmával igyekezvén megvédeni az ostromlott várat. Azután engedményekkel, hittételeinek átfogalmazásával próbált közelebb jutni híveihez, magához csalogatni “a közönséget”. S megint újra, megrettenve az értelmezések elfolyósodásától, a tekintély szétaprózódásától, igyekezett visszatérni a fundamentumhoz, szomorkásan lemondva azon közönségről, amelyet már nem érhetett el, s kinyúlva újabb csoportok és generációk felé, amelyek, a történelmi felejtés és a nemzedéki váltakozás hatására, elérhetőnek tűntek.” (in: BABARCZY ESZTER: Azt a szép, régi asszonyt == Népszabadság Hétvége melléklet 2002. március 2. szombat, 23. oldal)

A vallásosságot a legtöbb vallásos ember a vallási szocializáció során fogadja be. Kisgyermekkortól kezdve a szülők, nagyszülők az elsődleges vallásátadók, majd később a hitoktatók, papok is bekapcsolódnak a hívővé formálásba, a vallás által előnyben részesített (szentek {azaz az adott egyház ideológiája szerint működő hírességek, melyek nem biztos, hogy feltétlen helyesen cselekedtek – Peter_Cs}) emberek példaképpé vál(hat)nak majd serdülőkorban az azonosan előszocializált kortárs csoportban mélyül el az adott ember vallásossága. A szocializáció azonban felnőttkorban sem szűnik meg, sőt állandósul társadalmi elvárások formájában. (Pusztai Gabriella: Vallási szocializáció). Az iszlámot még ennél is alattomosabban adja át a szülők gyermekeiknek: születésüktől fogva imákat mondamak a gyerekek fülébe. (Iskolapélda : Babaház, Moldova Ágnes dok. filmje, M2, 2005. szeptember 19. 12:00-13:00 CET). Sajnos a szocializáció során nemigen találkoznak ellenvéleményekkel, másfajta világszemléletekkel.

De milyen a vallási szocializáció minősége? Az ábrahámi vallásokban a következő eszközök segítik az ember vallásfüggővé válását: a zsidók napi többszöri imájukban több tucat, sőt több százszor is imádságaikat így kezdik: Áldassék az ÚR/ÖRÖKKÉVALÓ, a világ királya; az iszlámban az imák, esküvések, tanúságtételek esetén a kovetkező formulával kezdik: Isten a legnagyobb, nincs más Isten Alláhon kívül és Mohamed az ő prófétája; a keresztényeknél a “Miatyánk”, a könyörgések, a vallásos énekek, amelyek csak látszatra a jó felé irányítanak, erre példa egypár “Sárgakönyves” keresztény népének szövege:
#68: 1. Életem csak kegyelem, önérdemem nincs x2, 2. Régi énem leküzdöm nagy erejével x2, 3. Szeretete igazgat, ellát tanáccsal x2, 4. Hűen vezet utamon, nem hagy magamra x2, R. “Veled vagyok naponta / Kezeidet megfogva, / te csak bízzál karomban!” / – mondja az Úr.
#95: Jó Atyám imádlak, leteszem életem. / Úgy szeretlek! / Úr Jézus imádlak, leteszem életem. / Úgy szeretlek! / Szentlélek úgy várlak, leteszem életem. / Úgy szeretlek!
#99: 1. Kegyelmed Úr Jézus oly végtelen, / nem hagytál elveszni bűn mélyében! / Keresztfádnak titkait mondtad el, / és meg is értette szívem, hogy / drága véred folyt bűneimért! 2. Szentségben élni Veled, Uram, / Szolgálni Téged, nincs boldogabb. / Küldd le ránk áldott Szellemed, / töltsd be Úr Jézus a szíveket, hogy / együtt áldjuk drága, szent Neved! 3. Oly közel az óra, úgy várunk Rád, / hogy elvidd magaddal Ekklézsiád! / Ott többé nem lesz fájdalom és / könny sem csorog az arcokon, / Csak zeng az ének: Glóri Halleluja!
#123: R: Minden, mi él, csak Téged hirdet, / Minden dicsér, mert mind a műved. / Azzal, hogy él, ezt zengi Néked: / “Dicsérlek én, dicsérlek Téged!”, 1. Dicsér az ég, nap, hold és csillagok, / fény és sötét, nap, éj és hajnalok. / Dicsér a szél, felhő és hóvihar, / a víz; s tűz megannyi tiszta dallal. 2. Dicsér a föld, dicséri szent Neved, / mint jó anyánk táplál, s ad eledelt. / Virág, gyümölcs, zöld fű, fa, hegyvidék, / tó és folyó, síkság és büszke bérc. 3. A nagy világ létével énekel , / szavunkra vár, hogy hangja dal legyen. / Zúgjuk tehát ég és föld énekét, / Zengjük velük: “Nagy Isten, áldott légy!”
#125: Mint a szarvas hűs vizek után, / szívem eped, vágyik Hozzád! / Lelkem repes az élő Úr felé, / mikor jössz el, hogy elvigyél? 2. Könnyek között telt életem, / mert az Urat nem ismertem. / Szomjaztam én az Igazság után, / s nem tudtam, hogy Ő rég várt rám. 3. Szelíd hangja megragadott, / és felemelt, magához vont. / Kiválasztott, hogy meglássam arcát, / Ó Jézus jöjj, úgy várunk Rád.
#133: R: Nézz testvér fel, az Úr van itt, / lángoljon a szívünk! / Közel van már üdvösségünk, / Jöjj el Jézusunk, jöjj el Jézusunk! 1. Kerestem arcodat Uram, / lehajoltál énhozzám. / Félelmek, bűnök téptek, / De Te meggyógyítottál. 2. Figyelme szeretőn kísér, / meghallgatja az imánk. / Gyötrelmeinkben vigaszt nyújt, / ezért áldja Őt a szánk! 3. Jöjjön, ki szomjas és igyék, / aki hisz, élni fog. / Szívének rejtett mélyéből / az élő víz felbuzog!
#164: Te vagy az út, az igazság, / Te vagy az élet! / Hozzád megyek, áldom Neved, / általad élek. / Megszabadítottál, kenyeret s bort adtál. / Tested és Véred táplál, hűséged éltet, alleluja!
#217: Tied a dicsőség éd imádás, felemeljük a kezeinket, / így dicsérjük szent neved. / Ó Hatalmas, kezed nagy csodákat tesz, / Veled senki nem ér fel, / Veled senki nem ér fel.
Ha jobban átnézzük, kellő kétkedéssel, azonban rájöhetünk, hogy pont a fordítottja a lényeg. Ezek a rítusok arról szólnak, hogy az egyén önmagában értéktelennek, azaz szeretetre méltatlannak számítson, az ember szeretetképessége pedig önmaga egészséges szeretetével kezdődik. Tehát a szeretet nevében folyamatos önalázás, önbüntetés folyik valójában. Az így megalázás- és büntetésközpontúvá félreszocializált embereket saját félelmeikkel fogva tartva manipulálják az egyházak. Mintha az orwelli 1984-beli Szertetetminisztériumban lennénk… Eközben a valódi egymásrafigyelés teljesen háttérbe szorul, helyébe megcsontosodott, intézményesített formák lépnek. Az így megnyomorított gondolkodású emberek tipikus reakciói közé tartoznak mindenféle valláskritikára többek között ezek: “gúnyolja istent” – felnőtt emberek is gyerekes hanghordozással; “oda se figyelj!” – parancsolóan, ellentmondást nem tűrően; “téged is megtalál isten…” – vakhittel teli tekintettel; “isten rendelése” – kesergően, lemondóan, önvádlón. Ezek is megerősítik többek azon nézetét, hogy a vallásosság a Stockholm-szindróma minősített esete, vagyis az agresszorral való teljes azonosulás. Az egyén önálló nézőpontja helyébe a vallások által diktált nézőpont lép. Erre találó közmondás is létezik, miszerint pap: az, aki azt mondja, amit az őrültek éreznek. Persze sok vallás a korszerűség álarcába bújva igyekszik növekedni és hatalmi tényezővé válni, mindenkornak megvan a vallási divatja, a divat és a vallás hasonló személyiségeknél jelentkezik sokszor egy gondolkodási defektus tövéből erednek ezek a szélsőséges konformitásigények. Erre egy szállóige: a divat az, amit akkor fogadsz be, amikor nem tudod, ki vagy. Ez ugyanúgy érvényes a vallásosságra, a vakhitre is.

Az így beszűkített tudatú és elnyomott egyéniségű emberek sajnos sok szélsőségre – akár a másként gondolkodók súlyosan hátrányos megkülönböztetésére és tömeggyilkosságra is! – hajlamosak a vallásuk védelmezése érdekében. Erre példa: Megfenyegették India kedvencét (Nemzeti Sport, 2005. szeptember 20., p. 18) Külön rendőri őrizetet kap az észak-indiai kalkuttában zajló tenisztornán a hazaiak egyik legnagyobb kedvence, Sania Mirza, miután egy iszlám csoport, a Dzsamat-e-Ulema-e-Hind megfenyegette őt, hogy – akár erőszakkal is – véget vet pályafutásának. A 18 éves tehetség azért került célkeresztbe, mert a szervezet szerint “antiiszlám ruhában jelenik meg a teniszpályákon”, a vallás által meg nem engedett rövid szoknyában, illetve rövid ujjú felsőben játszik. Mirza jelenleg India egyik, ha nem a legnépszerűbb sportolója, rohamos fejlődésére jellemző, hogy fiatal kora ellenére már a 34. helyen áll a világranglistán. ”[II. János Pál] pápa már 1987-ben kijelentette, “az AIDS valóban az Úrnak a homoszexuálisokra kirótt büntetése lehet”. Tudomásom szerint II. János Pál eme nyilatkozatát mindmáig nem vonta vissza. A pápai csalhatatlanság katolikus dogmája miatt arcvesztés nélkül nem is nagyon tehetné. ”(Papp László Tamás: A homofób klérus == Élet és Irodalom, 46. évf. 49. sz.) Ebben a cikkben továbbá a szerző sérelmezi az egyház befolyását a sajtóra, miszerint a médiumok homofóbiaellenes megnyilvánulásait az rkat. egyház befolyásával sorozatban betiltja (ld. uo.). Ezek szerint a demokráciára is veszélyes a klerikális reakció befolyása, ezen erős szekuláris civil társadalom tudna változtatni, amely kiáll az emberi jogok mint pozitív és előremutató értékek mellett és kiszorítja a kirekesztő-homofób-nőgyűlölő klerikális reakciós gondolkodásmódot. A klérus és a pápa ártalmai közé sorolhatóak a reprodukciós jog korlátozása, elutasítása (felelős születésszabályozás, fogamzásgátlás, abortuszjog), a nők alárendelt szerepe, a kutatás-fejlesztés visszafogása, az orvostudomány erdményeinek elutasítása (gén- és őssejtkutatás), a méltóságos kegyes halálhoz való jog megtagadása. (When Religion Dictates Medicine (August 2000) by Janet Brazill, Setting the Record Straight. The Pope Has No Vestments, April 4, 2005

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis hacsak ennyi lenne az egész, már rég a történelem szemétdombjára került volna. Ellenben társadalmakat, közösségeket befolyásolnak a vallásos elvek. Vallási tételek különböző értelmezései gyakran vezettek vallásháborúkhoz, amelyek valójában gyarmatosítások voltak (pl.: az Újvilág lerohanása, lerablása, népirtásokkal, keresztesháborúk, dzsihád, öngyilkos merénylők, totális vallásháborúk). Emberek egymáshoz való viszonyát is meghatározza a vallás: a vallásos emberek a vallás nézőpontjából értékelik embertársaikat, sokszor saját józan eszüket elnyomva ítélkeznek mások felett. Családokban létrejövő diszfunkcionális hatalmi struktúrákat is eredményez a vallásos szemlélet. Továbbá a nők alárendelt szerepének hamis ideológiájának is virulens táptalaja a vallásosság. Tehát igazságtalanságot, embertelenséget eredményez a vallás, amelynek az ideológiai alapja is összetákolt humbugplágium. (The Sin of Silence (1999) by William Edelen) Sajnos a hívőket egyáltalán nem érdeklik a tények, hanem ragaszkodnak a képtelen vallásos doktrínákhoz (ld. uo.).

Ezek is fényes bizonyítékok arra, hogy a vallásosság a Stockholm-szindróma (ld. fentebb) igen súlyos esetének tekinthető, és ideális táptalaja az elmevírusok (Richard Dawkins: Elmevírusok, 1991.) elterjedésének. Az elmevírusok működése röviden: a mémek mint gondolkodási-viselkedési mintázatok határozzák meg az adott személy cselekedeteit, a hibás mémek vírusként működnek, tehát a gazdaszervezet erőforrásait felhasználva saját destruktivitásukat terjesztik az egész szervezet teljes lerablásáig. Ennek a vége az értelmetlen megsemmisülés, a cél nélküli folyamatos önsorsrontás. Memetika röviden: Susan Blackmore: A vallások mint mémplexek (Részlet Susan Blackmore: A mémgépezet; Kulturális gének – a mémek című könyvéből). Tehát a vallásosság ártalmas az egészséges személyiség kialakulására. A vallásos gondolkodás bizonyos dolgokat tabunak, “szent tehénnek” tekint. Ha vannak egy közösségben tabutémák, akkor mindig akadnak megoldatlan problémák, amelyeknek megoldására az adott közösség taburendszerének áthágása szükséges. A tabutörő pedig igen gyakran kiközösítetté válik, tehát ha logikusan nézzük, pont a valódi segítséget, megoldást utasítják el valójában ezek a közösségek. A “szent tehenek” megléte a személyközi kapcsolatokban is a hazugságok láncolatait eredményezi, a tabukkal gyötört társadalmakban merev rituálékkal formalizált kapcsolatrendszerekkel helyettesítik a valódi emberi kapcsolatokat. A vallások valódi funkciója az adott társadalom hatalomgazdaságának ideológiai alapja.

Persze vallásos gondolkodás nem csak a filozófiában vallásként számon tartott rendszereken belül van: vallásos irracionalitással kötődhet valaki egy adott politikai párthoz vagy sportegyesülethez. Mivel a vallásos gondolkodás a vallások rendszerén kívül is általában destruktív, a vallásos gondolkodást fel kell váltania a szabadgondolkodásnak, amely a racionalitásra épül.

A szentimentalizmus és a kötelező happy end léthazugsága

5 Jun

Sajnos manapság sok író/rendező/zenész alkot giccsesen szentimentális, úgymond “könnyen emészthető”, a primitív szórakozási vágyat kielégítő alkotást avagy tákolmányt, melyeknek kötelezően jó a végük.

De milyen szándékok, motívumok vezérlik ezeknek a megalkotóit? Röviden próbálom itten elmagyarázni, hogy szerintem mik ezek a hajtóerők.

A szentimentalizmus a valódi szeretet kelléktárával bumfordi módon visszaélve azt jelenti, hogy a valódi szeretetet mímelve, de nem gyakorolva, sőt önző módon visszaélve is lehet, sőt kell művelni, az eredmény ugyanaz – mármint a szentimentalisták szerint, viszont a valóságban az öncsalások és a hazugságok szövedékét alkotja meg.

A szentimentális alkotások általában lágy hangvételűek, minden ún. szélsőségektől mentesek. Műanyag világ sugárzik belőlük.

Ezzel összefüggésben nagy átlagban kötelezően “boldog véget érnek”, persze általában a “körülmények szerencsés alakulása” folytán. A happy end valódi üzenete ez: nem kell felelősséget vállalnunk önkagunkért, döntéseinkért, úgyis miden jóra fordul. Ez a léthazugságot csak súlyosbítja.

A zenében is ugyanez a helyzet: a szentimentális zene nélkülöz minden valódi művészi tartalmat, “nincs benne semmi disszonancia”, “fülbemászó”, “a tartalmát a lumpenproli is megérti”. Pedig komoly művészeti tartalmat sokszor csak szokatlannak tartott hangzatokkal, dinamikai váltásokkal, dallamfűzésekkel lehet kifejezni.

A szentimentalizmus a kötelező “boldog végkifejlettel” társulva az egyént rombolja, az egyéniséget kioltja. Nem véletlen, hogy a diktatúrák támogatott művészete is a hamis pátosszal átitatott szentimentalizmussal volt telítve.

Szerencsére a modern művészetben számtalan egyéb vonulat is létezik, van alternatíva. Szerencsére nem Sztálin elvtárs Szovjetuniójában élünk…

Segíts magadon! Az isten is megsegít?

5 Jun

Segíts magadon! Az isten is megsegít?

Segíts magadon, az isten is megsegít!
– Mondják… –
De ha már segítettél magadon,
minek oda más,
akár isten, akár egy látomás,
hisz gondodat
magad oldottad meg.
Persze, ha meggondoljuk,
isten léte nem bizonyított.
Ha más kultusz lenne,
isten helyébe
akár a váratlan macska is léphetne…